Passzívházak energetikai tanúsítása – van valamilyen különbség?

Passzívházak energetikai tanúsítása – van valamilyen különbség?

Egy passzívház építése, bár meglehetősen drága, energetikai szempontból mindenképpen megéri, hiszen döbbenetesen alacsony a fenntartási költsége.

Valószínűleg pont a kivitelezésének borsos ára miatt nem olyan elterjedt még ez az épülettípus, ráadásul ahhoz, hogy egy házat ténylegesen „passzívnak” lehessen nevezni, igen komoly kritériumoknak kell megfelelnie.

És itt most nem csak az építőanyagokra vonatkozik ez a szigor, hanem a tervezésre és a kivitelezésre is, hogy a megújuló energiát már ne is említsük.

Ám ha valaki mégis úgy döntene, hogy belevág, és kerül, amibe kerül, de passzívházat fog építeni magának, az mire készülhet?

És ami jelen esetben még fontosabb: energetikai tanúsítás szempontjából jelent-e bármiféle különlegességet, kivételt egy ilyen otthon?

Mitől passzív a passzívház?

Egy passzívház legfőbb ismertetőjegye a nagyon csekély primer energiafogyasztás, számszerűen legfeljebb 15 kWh/m2.

Vagyis egy négyzetméterére vetítve az éves fűtési és vízmelegítési energiaszükséglet mindössze maximum 15 kWh.

Ez rettentő alacsony, vagyis a háznak minimális az energiaszükséglete ahhoz, hogy egész évben lakható hőmérsékletű és használható legyen.

Összehasonlításképpen: egy átlagos besorolással rendelkező ingatlannál ez az energiaigény 151 és 190 kWh/m2 között van, így tehát érzékelhető, mennyire markáns a különbség.

A passzívházak a szigetelésnek, modern építőanyagoknak, nyílászáróknak és a megújuló energiaforrásnak köszönhetően lényegében nulla vagy minimális energia-befektetéssel „üzemeltethetőek”, nagyon kevés külső forrásból származó energiát használnak fel.

Egy hagyományos házhoz képest így az energia megtakarítás akár 70-90%-os is lehet!

Mindehhez viszont, mint arról már szó volt, igen komoly tervezési és kivitelezési feltételeknek kell megfelelnie, és ezt igazolni is tudni kell!

Passzívházak energetikai besorolása, tanúsítása

Passzívházak energetikai besorolása, tanúsítása

Mint azt az eddigiekből sejtheti, egy passzívház nem kis befektetés, és ez az energetikai besoroláson is meglátszik.

A passzívházak legtöbbször AA++-os osztályzatúak, azaz a létező legmagasabb kategóriát képviselik, köszönhetően a hihetetlenül energiatakarékos fenntarthatóságnak.

Viszont nem képeznek kivételt az energetikai tanúsítás kötelezettségei alól, ezekre ugyanúgy, ugyanazokkal a vizsgálati módszerekkel kell a dokumentumot elkészíteni.

Az, hogy egy ingatlan passzívház, nem jelent se plusz költséget, se mentességet.

Azaz ha Ön ilyet szeretne eladni, netán eladási céllal építeni, ugyanúgy állunk a szíves rendelkezésére az ország egész területén.

Elvégezzük a helyszíni felmérést, begyűjtjük a szükséges adatokat (felosztás, falvastagság, szigetelés vastagsága, nyílászárók, tájolás, megújuló energiaforrás, stb.), és a kapott információk feldolgozása után kiállítjuk Önnek passzívháza érvényes, hiteles energetikai tanúsítványát!

Hiteles energia tanúsítványért keressen minket bátran!

Éppen most szeretné eladni passzív, vagy majdnem olyan energiahatékony házát, lakását?

És az adásvételhez, de akár már a hirdetéshez is szüksége van egy megbízható forrásból származó, hiteles energetikai tanúsítványra?

Akkor nálunk jobbat keresve sem talál, hiszen az ország egészére kiterjedő szakértői hálózatunknak köszönhetően bárhová kimegyünk, és elvégezzük a szükséges felmérést!

Legyen ingatlana akár szuper energiatakarékos, átlagos, vagy bármilyen felkészültségű, mi teljes szakértelmünkkel azon leszünk, hogy Ön a valóságot tükröző e-tanúsítást kaphasson!

Extra gyorsan kellene a tanúsítvány?

Ha Önnek arra van szüksége, akkor akár egy napon belül is hozzájuthat általunk, és így nem akad meg az adásvétel folyamata!

Keressen fel minket, rendelje meg szolgáltatásunkat, és biztos lehet az eredményben!

Megrendelés

Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Számolja ki: 5 plusz 7

Milyen a jó energetikai tanúsító?

Milyen a jó energetikai tanúsító?

Bármilyen munkát, akármilyen feladatot el lehet végezni jól és rosszul is, bármelyik szakmát lehet szakszerűen, alázattal, és trehány módon is űzni. Lehet, hogy elsőre olcsóbbnak tűnik egy „nem hivatalos” szolgáltatás, de egyáltalán nem biztos, hogy megéri, hiszen, ami elsőre kevesebbe kerül, sokszor hosszú távon drágábbnak bizonyul.


Számít-e a villanyszámla az energetikai tanúsítvány kiállításakor?

Számít-e a villanyszámla az energetikai tanúsítvány kiállításakor?

Sokakban merülhet fel a kérdés a lakásuk, házuk energetikai értékelésekor, hogy vajon miért lett az a végeredmény, ami, holott szerintük az ingatlan jobbat érdemelne. Például a felmérés során magasabb fűtési energiaigény lett megállapítva, mint amennyit ők számoltak, és emiatt egy rosszabb kategóriába sorolta a tanúsító az ingatlant.


Panellakások energetikai tanúsítása – van különbség?

Panellakások energetikai tanúsítása – van különbség?

Annak idején a panelházak úgy kerültek a köztudatba, mint olcsó, előre gyártott elemekből gyorsan összerakható lakhatási alternatívák, és több korszakot is megéltek. Maguk a lakások egységesek, nincs semmilyen megkülönböztető jellegük, az azonos időszakban épültek szinte ugyanúgy néznek ki Záhony és Sopron között bárhol.


Szükség van energia tanúsítványra egy ingatlan bérbeadásához is?

Szükség van energia tanúsítványra egy ingatlan bérbeadásához is?

Mint azt valószínűleg a legtöbben már tudjuk, egy ingatlan adásvételéhez, legyen szó akármilyen típusúról, érvényes energetikai tanúsítás szükséges. Ha a szerződés aláírásának napján készül el, az sem probléma, hiszen a vételárat olyankor már nem befolyásolja, a lényeg, hogy meglegyen, és a HET-száma be legyen regisztrálva (mivel erre szükség van a szerződésnél).


Mi tesz érvényessé, hitelessé egy energetikai tanúsítást?

Mi tesz érvényessé, hitelessé egy energetikai tanúsítást?

Az energetikai tanúsítás érvényessége több dologtól is függhet, mint azt korábban már tárgyaltuk.


Az energetikai tanúsítvány ára – miből tevődik össze, és mikor érdemes gyanakodni?

Az energetikai tanúsítvány ára – miből tevődik össze, és mikor érdemes gyanakodni?

Mi az a legfőbb szempont, ami alapján a legtöbben energetikai tanúsítót választanak? Ez egyáltalán nem nehéz kérdés: az ár határozza meg, hogy hányan keresik fel, és veszik igénybe a szolgáltatást.


Energetikai tanúsítvány lekérdezése – mikor és hogyan lehetséges?

Energetikai tanúsítvány lekérdezése – mikor és hogyan lehetséges?

Mind tudjuk, hogy a lényeges, hivatalos dokumentumok egyik kulcsfontosságú tulajdonsága az ellenőrizhetőség, enélkül mit sem érnének. Ha nem így lenne, mindenki ész nélkül nyomtatná magának a különböző szerződéseket, bizonyítványokat, engedélyeket.


Mi számít jelentős felújításnak (energia tanúsítás szempontjából)?

Mi számít jelentős felújításnak (energia tanúsítás szempontjából)?

Az energetikai tanúsítás az adott ingatlannak azt az állapotát rögzíti, amikor a helyszíni felmérés elkészült, ám az azutáni változásokat, felújításokat már nem tartalmazza. Vagyis ha a tanúsítás elkészülte után megy végbe valamilyen jelentős változás, akkor, bár nem hivatalosan, de érvényét vesztheti a tanúsítás, legalább is a tulajdonos szempontjából.


Energetikai tanúsítás nyaralókhoz – ilyen esetben is szükséges?

Energetikai tanúsítás nyaralókhoz – ilyen esetben is szükséges?

Arról már volt szó korábban, hogy ingatlanok adásvételéhez, bérbe adásához szükséges energetikai tanúsítvány készítése, de ez vajon a nyaralókra is vonatkozik? Jogosan merül fel a kérdés, elvégre egy lakás vagy ház cserél gazdát, és a leendő tulajdonos is kíváncsi lehet rá, milyen fenntartási költségekkel számolhat.


Energetikai tanúsítvány kalkulátor – vehetjük az eredményt hivatalosnak?

Energetikai tanúsítvány kalkulátor – vehetjük az eredményt hivatalosnak?

Kalkulátorokkal számtalan helyen lehet találkozni, például biztosítóknál, bankoknál, kivitelezőknél, és nem meglepő módon az energetikai tanúsítóknál is. Ez nem véletlen, hiszen napjainkban a gyors, sőt, sok esetben instant megoldások korát éljük, amikor mindenki mindent azonnal akar – legyen szó akár online, akár fizikai dolgokról.


Energetikai tanúsítás használatbavételi engedélyhez

Energetikai tanúsítás használatbavételi engedélyhez

2021. január 1-je óta elvileg minden új építésű ingatlannak BB, vagy annál jobb energetikai besorolással kell rendelkeznie a használatbavételi engedély megszerzéséhez.


Passzívházak energetikai tanúsítása – van valamilyen különbség?

Passzívházak energetikai tanúsítása – van valamilyen különbség?

Egy passzívház építése, bár meglehetősen drága, energetikai szempontból mindenképpen megéri, hiszen döbbenetesen alacsony a fenntartási költsége. Valószínűleg pont a kivitelezésének borsos ára miatt nem olyan elterjedt még ez az épülettípus, ráadásul ahhoz, hogy egy házat ténylegesen „passzívnak” lehessen nevezni, igen komoly kritériumoknak kell megfelelnie.


Kinek kell az energetikai tanúsítást intéznie különböző helyzetekben?

Kinek kell az energetikai tanúsítást intéznie különböző helyzetekben?

Energetikai tanúsítványt több okból is lehet készíttetni, de ezek közül mindenképpen a három legfontosabb: ingatlan adásvételkor, bérbeadáskor és pályázatok kapcsán. Azonban sokak számára nem feltétlenül egyértelmű, hogy melyik esetben kinek a feladata a tanúsítás ügyét intézni, illetve a kiállítását fizetni.


Ingatlan átminősítése – szükséges hozzá energetikai tanúsítást készíttetni?

Ingatlan átminősítése – szükséges hozzá energetikai tanúsítást készíttetni?

Az, hogy egy épület vagy egy telek milyen funkcióval van nyilvántartva, egy dolog, ám előfordulhat, hogy Ön másra szeretné használni – ilyenkor jön képbe az átminősítés. Mert hiszen mi értelme lenne annak, ha egy telket a kimérésétől kezdve az idők végezetéig csak és kizárólag egyetlen célra lehetne használni, nem igaz?


Energetikai tanúsítvány tudnivalók

Mi valójában az energetikai tanúsítvány, miért fontos, hogy elkészüljön, és miért célszerű a megfelelő céggel elkészíttetni? Íme, pár tudnivaló a tanúsítványról!

Energetikai tanúsítás menete

Hogyan zajlik egy energetikai tanúsítás kiállítása? Mik a folyamat egyes állomásai, lépései? Ki lehet hagyni valamit? Tudjon meg Ön is többet a tanúsítás menetéről!

Értékbecslés tudnivalók

Szakszerű értékbecslésre szükség lehet nem csak ingatlan adásvételénél, hanem banki ügyintézésnél, hitelkérelemnél is. Tudjon meg többet, és bízza ránk a feladatot!

Energetikai besorolások

A tanúsítás során minden ingatlan kap egy energetikai besorolást JJ-től AA++-ig. Ha Önt érdekli, miért hasznosak ezek és melyik mit jelent, most ezt is megtudhatja!

Ingatlan adásvétel tippek

Az ingatlan adásvétel egy sokszor hosszadalmas és bonyolult folyamat, főleg akkor, ha nincs meg a megfelelő alap tudás hozzá. Ezen szeretnénk segíteni cikkeinkkel!

Energetikai tippek

Egy ingatlan energetikai korszerűsége nagyban befolyásolja annak az értékét. Ha Önt is érdekli, hogyan növelhető ez az érték, olvasson utána vonatkozó írásainkban!

Hírek

Minden iparágban történhetnek olykor változások belső, vagy állami, hatósági hatásra, melyek jelentősen befolyásolják azt. Tájékozódjon híreinkből az újdonságokról!

Hőkamerás mérés ára és menete

Hőkamerás diagnosztikai felmérést Budapesten, Fejér megyében, Zala megyében és Vas megyében vállalunk.