Értékbecslés ára – biztosan érdemes az olcsót választani?

Értékbecslés ára – biztosan érdemes az olcsót választani?

Egy ingatlan eladása nem olyan esemény, ami a legtöbbünknek mindennapos, ezért is jöhet jól hozzá a szakszerű segítség, például értékbecslés formájában.

Senkitől sem elvárható, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel az ingatlanpiac aktuális változásait, illetve legyen tisztában az értékemelő és csökkentő tényezőkkel.

A legtöbben csak arra törekszünk, hogy rendben és épségben tartsuk a házunkat, lakásunkat, és ha úgy hozza a lépés, hogy el kell adni, akkor minél jobb áron tudjunk tőle megválni.

Ingatlanokkal foglalkozni egy külön szakma, éppúgy, ahogy az asztalosság, a mérnöki tudomány vagy az orvoslás – nem kötelességünk felkészültnek lenni belőle.

És pontosan ezért javallott szakértővel felbecsültetni a tulajdona értékét, mielőtt elkezdené árulni, vagy éppen hitelt felvenni rá!

Ha nem így tesz, akár egy kisebb vagyont is bukhat rajta – ezt pedig vélhetően Ön sem szeretné.

Olcsó szolgáltatásnak híg a leve

Távol álljon tőlünk, hogy bármelyik versenytársunkat is rossz hírbe hozzuk, ám vannak olyan intő jelek, melyeket megtapasztalva Önnek is azt javasoljuk: keressen másik értékbecslőt.

Már rögtön az elején szembetűnő lehet, ha az a tanúsítás kiemelkedően olcsó.

Aki ennyire alacsony áron végez értékbecslést, az vélhetően kispórol dolgokat a munkájából, ráadásul nem is akármiket:

  • nem szán időt a kutatásra, felkészülésre,
  • nem tájékozódik a területi árakról, adottságokról,
  • nem végez helyszíni felmérést,
  • a munkája nem lesz ellenőrizhető,
  • illetve nem lesz hiteles, a valóságot tükröző.

Ezek mindegyike kiemelten fontos szempont, pláne akkor, ha hivatalos ügyintézéshez szükséges az értékbecslés.

Arról nem is beszélve, hogy a végeredmény egy (jó esetben) 1-2 oldalas dokumentum lesz adatok és számítások nélkül.

Amit tőlünk várhat

Amit tőlünk várhat

Az általunk végzett ingatlan értékbecslés minden esetben szakszerű és az előírásoknak megfelelő, így a hatóságok és pénzintézetek számára is tökéletesen elfogadható.

Mi elvégezzük a helyszíni felmérést, a dokumentációt, és az általunk Önnek átnyújtott hivatalos értékbecslés tartalmazni fogja mindezeket:

  • az ingatlan adatai,
  • szöveges leírások, értékelések,
  • a levezetett számítások,
  • magyarázatok,
  • fotódokumentáció,

Mindezt egy 25 oldalas dokumentumban prezentáljuk, így bárki számára világos és visszakereshető lesz minden egyes részlete.

Pontos értékbecslés áraink

Hogy nyilvánvalóvá tegyük, nem árulunk zsákbamacskát, íme, be is mutatjuk, milyen áron becsüljük fel akár az Ön ingatlanát is:

Lakás

Családi ház

alapterület

bruttó ár

alapterület

bruttó ár

0-40 m2

14.990 Ft

0-80 m2

19.990 Ft

41-120 m2

16.990 Ft

81-120 m2

21.990 Ft

121-160 m2

17.990 Ft

121-160 m2

23.990 Ft

161-200 m2

18.990 Ft

161-200 m2

25.990 Ft

201-300 m2

19.990 Ft

201-300 m2

27.990 Ft

 

Ezen kívül üres telek értékbecslését is el tudjuk végezni bruttó 11.990 forintért.

Értékbecsléshez keressen minket bizalommal!

Szeretné eladni lakását, házát, és egy reális árat kérne érte a leendő vevőtől?

Hitelügyintézéshez, biztosításhoz van szüksége ingatlanja értékbecsléséhez, és jól jönne egy független szakértő?

Ne hagyja magát becsapni a bediktálós kalkulátorok, kókler értékbecslők által!

Bármilyen ingatlanról van is szó, ami szakértelmünkre és körültekintésünkre az ország bármely részén számíthat!

Keressen hát minket értékbecslésért, és mi tudásunk legjavát beleadva azon leszünk, hogy Ön egy hiteles, ellenőrizhető, a valóságot tükröző dokumentummal legen gazdagabb!

Kérje szakértő értékbecslőink segítségét most!

Hívjon minket, vagy kérjen tőlünk visszahívást minél előbb, mi pedig a lehető leggyorsabb, legpontosabb értékbecslést készítjük el Önnek!

Milliókat lehet veszíteni egy rosszul felbecsült ingatlan kapcsán, arról nem is beszélve, hogy az eladás folyamatát is nagyban lassíthatják a rosszul megállapított árak.

Bízza profikra az értékbecslést, és nem lesznek ilyen problémái!

Várjuk megkeresését!

Megrendelés

Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.